Törökbálint, 2026. szeptember. 18.
Lakberendezők Országos Szövetsége
1. Pályázati felületek
-
Pályázhatnak minimum középfokú, lakberendező végzettséggel (állami bizonyítvány) vagy egyéb szakirányú, felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek (pl. belsőépítész, építész)
-
A Projekt kategóriában egyéni pályázók és maximum 2 fős tervezői csapatok vehetnek részt. Tervezői csapat pályázata esetén, minimum a csapat egyik tagjának kötelező középfokú lakberendező végzettséggel (állami bizonyítvány) vagy egyéb irányú, felsőfokú végzettséggel rendelkeznie (pl. belsőépítész, építész).
-
Az egyéni és csoportos pályázók ugyanazon elbírálás alá esnek, nincs „Team” kategória.
-
A pályázók a pályázat elkészítésében igénybe vehetik a külső közreműködőket (látványtervező, építész, statikus stb.) segítségét, ill. mesterséges intelligenciát is bevonhatnak a tervezési folyamatba. Az AI terv minden esetben kötelező feltüntetni alsó sarkában, minden külsős közreműködőt a pályázó saját pályázati felületén, az erre célra szánt fülön kell feltüntetni. Ha a zsűri tudomására jut, hogy a pályázó ezen kötelezettségének nem tett eleget, azonnali hatállyal kizárásra kerül a pályázatból.
-
A pályázaton való részvétel díjmentes.
-
A pályázat beadása online felületen történik.
-
Pályázni lehet minden olyan, a lakrendezői tevékenységhez kapcsolódó megvalósított munkával, mely használatba tekintve NEM LAKÁS célú (pl. iroda, étterem, üzlet stb.)
-
Nem lehet pályázni a Lakberendezők Országos Szövetsége szervezésében jelentős kiállítási standdal.
-
Nem lehet pályázni olyan megvalósult munkával, amelynek része valamilyen formában már bemutatásra került, a Szövetség által kiírt Év Lakberendezõje pályázat minden kategóriájában.
-
A pályázat akkor benyújtott beadottnak, kötelezően benyújtandó dokumentumok az online felületen a pályázat leadási határidejéig feltöltésére.
-
A beadott pályázatokat a LOSZ Felügyelő és Etikai bizottsága ellenőrzi.
-
Az ellenőrzés során, a pályázat szakmai elbírálása előtt kiderül, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati feltételeknek és/vagy kötelezően benyújtott dokumentumok hiányában lettek feltöltve, a pályázó azonnal kizárásra kerül és pályaművét a Zsűri nem értékeli. Utólagos hiánypótlási lehetőség nincs.
-
A „LOSZ Év Lakberendezője 2026 - Projekt” cím csak akkor kerül kiosztásra, ha a Szakmai Zsűri a beérkezett pályázatokat mennyiségileg és minőségileg megfelelőnek találja.
-
Ha a pályázat elbírálása után derül ki, hogy a díjazott pályázó nem felel meg a pályázati feltételeknek, a cím azonnal visszavonásra kerül.
-
Kizárás vagy a díj visszavonása esetén a pályázó jogosulatlanná válik az elnyert cím használatára.
-
Kizárt pályázó 2 évig nem pályázhat az Év Lakberendezője pályázaton.
-
A Szakmai Zsűri által kizárt pályaművek a közönségszavazáson nem vehet részt.
A pályázat benyújtásának határideje:
2026. november 23. hétfő, 16:00
2. A pályázat benyújtásának menete
A pályázat benyújtása az evlakberendezoje.hu címen található online felületen történik, a következő lépésekben:
-
Regisztráció: a pályázónak első lépésként regisztrálnia kell az evlakberendezoje.hu címen. A nem LOSZ tag pályázó regisztráció alkalmával fel kell tölteni a minimális középfokú szakirányú végzettséget igazoló dokumentumok másolatát. A pályázó a regisztrációjával kap az online felülethez, ahol feltöltheti a pályázati anyagát.
-
Nyilatkozat: a regisztráció részeként minden egyes pályázónak nyilatkoznia kell, hogy az általa benyújtott anyag saját szellemi terméke. továbbá a pályázó elfogadja, hogy a pályázat megnyerése esetén a LOSZ érdekeit szem előtt tartva, egy éven keresztül képviseli a lakberendező szakmát és nyilatkozatait, publikációiban lojális magatartás tanúsítása pályázatot kiíró Szövetség iránt.
-
Pályázat létrehozása: a regisztrációt követően a pályázónak kell választani egy megfelelő kategóriát (Projekt) és „Új pályázat létrehozása” ikonra létrehozni a pályázatot. Egy pályázó maximum 2 munkával pályázhat, megkötés nélkül: egy kategóriában két pályamunkával vagy két kategóriában (Projekt és Otthon/Pályakezdő, megfelel a kiírás feltételeinek). Ez esetben a második pályamunkához egy új pályázatot kell kialakítani a felületen, a megfelelő kategóriában.
-
Azonosítószám: az azonosítószámot, amelyet a beadandó dokumentumokon fel kell tüntetni, a pályázat létrehozását később kapja meg a pályázó. A pályázó azonosítására ez a szám szolgál, a pályázati anyagra személyes adatokat kiírni nem szabad, ennek megsértése kizárást von maga után! Ha kettőn is indul, akkor kettő azonosítószámot kap.
-
Szakmai önéletrajz és profilkép: A szakmai önéletrajzot pdf formátumban, a színes profilképet jpg formátumban 1000x1000 px méretben kell feltölteni.
-
Tervdokumentáció: A leadási határidőig a pályázónak gondoskodnia kell pályázati anyagának feltöltéséről a regisztrációs felületen. Az anyagok feltöltése a határidőig folyamatosan történhet, azokat módosíthatja, cserélheti is. A regisztrációs felület tájékoztatást is ad arról, hogy mely anyagok feltöltése hiányzik még.
-
Pályázat benyújtása: amennyiben a pályázó feltöltötte a pályázati anyagát és véglegesnek tekinti azt, a „pályázat benyújtása” ikonra történő kattintással tudja a pályázatot benyújtani. A leadási határidő (2026. november 23. 16:00) után a LOSZ Felügyelő és Etikai Bizottsága kizárólag az ily módon véglegesített pályamunkákat ellenőrzi, tartalmi, formai és mennyiségi szempontok alapján.
A pályázat végső leadási határideje után nincs lehetőség hiánypótlásra!
-
Elállás a pályázattól: amennyiben a pályázó bármilyen okból úgy dönt, hogy nem adja be pályázatát, kérjük, hogy a felületen ezt jelezze a „Nem adom be” opció kiválasztásával.
-
A pályázati kiírásban fent megjelölt követelményeknek megfelelt pályamunkák vehetnek részt a Szakmai Zsűri értékelésén. A pályázati anyagokat a Zsűri név nélkül értékeli.
-
Shortlist: a Zsűritagok online, egyenként pontozzák a pályázatokat, a pontok alapján felállított sorrend szerinti legjobb pályázatok kerülnek be a “Shortlistbe”, ahonnan a Zsűri a nyertes pályázatokat alapos mérlegelést követően választja ki.
-
Közönségszavazás: a pályamunkákat a Szakmai Zsűri értékelése után megjelenítjük az evlakberendezoje.hu weboldalon és a LOSZ további elektronikus felületein, ahol a közönség is megismerheti. Ezzel egy időben a Pályázó is bemutathatja pályaművét saját elektronikus felületein. A közönségszavazáshoz minden pályázónak szükséges kiválasztania 3 db látványtervet, az online felületre feltöltött látványtervek közül.
-
A közönségszavazáson csak a Shortlistbe került pályázók vesznek részt.
3. Pályázathoz kapcsolódó események, networking, támogatás
Korábbi évek visszajelzései alapján a pályázat időtartama alatt több platformon is lehetőséget biztosítunk a pályázóknak a támogató cégekkel és a pályázatot kiíró Lakberendezők Országos Szövetségével való kapcsolattartásra:
-
Gyakran Ismételt Kérdések: az evlakberendezoje.hu weboldalon GY.I.K. menüpont alatt megtalálható, folyamatosan frissítjük a beérkező kérdésekkel és válaszokkal.
-
Zárt Facebook-csoport: a regisztrált pályázók beléphetnek a 2026-os pályázat zárt Facebook csoportjába, ahol közvetlenül kérdezhetnek a pályázat kiírásával kapcsolatban a LOSZ szervezőktől, valamint a támogató cégektől a betervezendő termékekkel kapcsolatban. A támogató cégek számára lehetőség lesz élő videós bejelentkezésekre is, amivel azok számára is elérhetők lesznek az információk, akik a szakmai napon nem tudtak személyesen részt venni.
-
Szakmai nap a MaxCity Lakberendezési Bevásárlóközpontban: a támogató cégek képviselőit a pályázók személyesen megismerhetik, egyeztethetik a pályázattal kapcsolatos kérdéseket.
Tervezett időpont: 2026. október 8. csütörtök
Helyszín: MaxCity Lakberendezési Bevásárlóközpont, 2045 Törökbálint, Tópark u. 1/a.
A szakmai nap részletes programja és a regisztrációs felület az evlakberendezoje.hu oldalon lesz elérhető.
4. Beadandó pályázati anyag tartalma és kivitele
Pályázni egy megvalósult munkával lehet, a következőkben részletezett tervdokumentáció és képi anyag feltöltésével. Amennyiben a munka sajátosságaiból fakadóan egy tervtípus nem készült (pl. nem volt szükség építés-bontásra), akkor ezt kérjük az adott tervnél feltöltött üres pdf dokumentumon jelezni!
A szabadon választott kiviteli terv a megbízás típusától függően változhat, lehet pl. elektromos terv, gépészeti adatszolgáltató terv, burkolatterv, egyedi bútor vázlatterve.
A terv típusának megfelelő méretarányban, pdf formátumban feltöltendő.
Tervdokumentáció
-
Műleírás – az online felületen feltöltendő, Műleírás minta szerint
-
Eredeti (felmérési) alaprajz - pdf M=1:50
-
Építési – bontási terv (lehet külön is) - pdf M=1:50
-
Berendezési alaprajz - fekete-fehér, méretezett, műszaki -pdf M=1:50
-
Szabadon választott kiviteli terv - pdf
-
Látványterv összesen minimum 8, maximum 15 db. A látványterveket pontosan 1080 px magas és max. 1920 px széles méretben, jpg formátumban kell feltölteni, a képarány szabadon választható, mérete max. 600 kB
-
Konszignációs lista a támogató cégek felhasznált termékeiről, melyet az elektronikus felületen kell kitölteni
-
Egyéb dokumentumok (pl. színes berendezési alaprajz, moodboard, további kiviteli tervek stb.) - opcionális
A megvalósult munka képanyaga:
A megvalósult és pályázatra beadott munka kiemelt helyiségeiről fotókat kell beadni.
A fotók minimum mennyisége 8 db, maximum 15 db.
A fotókat egyenként, pontosan 1080 px magas és max. 1920 px széles méretben, jpg formátumban kell feltölteni, a képarány szabadon választható, mérete max. 600 kB
A dokumentumokat NÉV NÉLKÜL, AZONOSÍTÓSZÁMMAL kell feltölteni az online felületre.
Azonosítószámot a képek, látványtervek jobb alsó sarkára, egyéb dokumentumoknak a láblécébe kell elhelyezni.
Amennyiben a tervlapon szereplő dokumentáció vagy látványterv létrehozásban a mesterséges intelligencia szerepet játszott, azt kötelező jelleggel, AI megjelöléssel kérjük a bal alsó sarokban feltüntetni. Minden egyéb esetben, a külsős közreműködőket (építész, műszaki rajzoló, látványtervező, stylist, fotós, stb.) a pályázó saját pályázói felületén, az erre a célra létrehozott fülön - „Közreműködők” - kell feltüntetni.
5. A Szakmai Zsűri tagjai és a pályaművek elbírálásának menete
A pályaművek értékelését, elbírálását felkérésünkre – mint eddig is minden évben – neves szakemberekből álló Zsűri végzi. A Szakmai Zsűri tagjai: dr. Bálint Imre Ybl díjas építész, Szenes István Ybl díjas belsőépítész, dr. Slézia József művészettörténész, Ebedli Gyula belsőépítész és Papp Linda építész, belsőépítész. A szakmai zsűribe meghívást kap az Otthon kategória előző évben nyertes Év Lakberendezője, aki véleményezési joggal élhet a zsűri felé, melynek feltétele, hogy adott évben nem nyújtott be pályázatot.
A pályázatok értékélése két lépcsőben zajlik:
-
A Zsűritagok online, egyenként pontozzák a pályázatokat, a pontok alapján felállított sorrend szerinti legjobb pályázatok kerülnek be a “Shortlistbe”. A pontok összesítése az online felületen automatikusan történik. A shortlistbe kerülő pályázatok száma függ az összesen beadott pályázatok számától és minőségétől: a mezőnyből kiemelkedő, a zsűritagok által az átlagnál jobbra értékelt pályázatok jutnak be a Shortlistes válogatásba.
-
Shortlistes pályázatok értékelése a LOSZ Felügyelő Bizottságának, valamint Etikai Bizottságának egy-egy erre kijelölt tagjának jelenlétében zajlik. A Zsűri tagjai saját sorukból elnököt választanak és a Shortlistes pályázatokat közösen értékelik, a különböző szakmai szempontok megvitatásával, ütköztetésével.
Értékelési szempontok:
-
funkcionális térszervezés (a megrendelő igényeihez igazodva, mennyire tartja szem előtt a tervező a praktikumot és az ergonómiát - kényelmesen használható, jó arányérzékkel kialakított terek, stb.)
-
tervezési koncepció (a komplex tervezési problémára miért ezt a megoldást választotta a tervező? Mennyire törekszik az újszerű technológiai megoldásokra? Előre mutató gondolkodás / design)
-
eredetiség – kreativitás (egyedi látásmód, ötletesség, újszerű, kreatív megoldások
-
stílushoz mérten ökotudatos szemlélet és fenntarthatóság (környezeti fenntarthatóság, stb.)
-
harmónia, stílus-következetesség (a választott stílust mennyire használja következetesen a tervező, részletekbe menően mennyire harmonikus a tervezés)
A Zsűri döntése ellen fellebbezési joggal nem élhet a pályázó.
A díjátadót követően a Zsűritől egy külön rendezvény kereteiben lesz lehetőség személyes visszajelzést kérni a pályamunkákra.
Pályázatok értékelése:
A Zsűri minden kategóriában a Shortlistbe jutott pályázatok közül egy pályázatot választ ki szakmai nyertesként (nincs 2., 3. helyezett). Az elmúlt évek szokása szerint a Zsűri emellett Szakmai különdíjjal jutalmazhatja a nyertes pályázók melletti kiemelkedő pályázatokat.
A 2026-os pályázat szakmai főtámogatói:

6. A „LOSZ Év Lakberendezője 2026 - Projekt” pályázat díjazása
Az ünnepélyes Díjátadó tervezett időpontja:
2026. december 11. péntek
„LOSZ Év Lakberendezője 2026 - Projekt” - fődíj
A „LOSZ Év Lakberendezője 2026 - Projekt” cím elnyerője(i) elismerő Oklevelet és egyedi tervezésű, a LOSZ logójával ellátott Emlékdíjat kap(nak).
Szakmai különdíj:
Amennyiben a Zsűri megítélése szerint több kiemelkedő pályázat érkezett be, a Zsűri Szakmai különdíjjal jutalmazhat a nyertes pályázók mellett további pályázatokat. A „LOSZ Év Lakberendezője 2026 - Projekt” pályázat szakmai különdíjasa(i) elismerő Oklevelet kap(nak).
-
Amennyiben a szakmai különdíjas pályázó(k) LOSZ tag(ok), úgy egy év tagdíjmentességet élvez(nek). Amennyiben a szakmai különdíjas csapat második tagja LOSZ tag de még hallgató, úgy egy éves tagdíjmentességet élvez, és tagsága a bizonyítvány megszerzésével válik teljes jogú LOSZ tagsággá.
-
Amennyiben a szakmai különdíjas pályázó(k) külsős(ök) (a pályázati anyag leadásakor nem LOSZ tagsággal bíró személy(ek)) és már rendelkezik(nek) szakirányú végzettséggel, úgy a Szövetség egy éves teljes jogú LOSZ tagságot ajánl fel. Amennyiben a külsős pályázó csapat második tagja még hallgató, úgy a Szövetség egy éves „pártolói” tagságot ajánl fel, ami az időközben megszerzett bizonyítvány felmutatásával teljes jogú LOSZ tagsággá válik.
-
A„LOSZ Év Lakberendezője 2026 - Projekt szakmai különdíjas” címet annak elnyerője(i) folyamatosan használhatja(ják), kiadványaiban feltüntetheti(k).
Pozsonyi József Emlékdíj:
A Szakmai zsűri oszlopos tagja, barátunk és kollégánk tiszteletére és emlékére a családdal együttműködve létrehozott emlékdíj, melyet minden évben a Szakmai zsűri és a család által kiválasztott azon Tervező kapja, aki pályázatával Pozsonyi József belsőépítész tervezői szellemiségét, habitusát és egyéniségét a legméltóbban képviseli.
Azaz a pályázat legyen színes, bátor és jövőbe mutató!
A díj:
-
Egyedi üveg kisplasztika
-
Egy értékes design tárgy az Indagroup kínálatából
Támogatói egyéni díjak:
A pályázatot támogató cégek és partnerek, kialakult szokásjog szerint, különböző értékes nyereményeket ajánlottak fel. A támogatók listája és a felajánlott díjak megtekinthetők az evlakberendezoje.hu oldalon. A díjak odaítéléséhez feltételt szabhat a felajánló: a pályázatban szerepelnie kell a felajánló cég termékének. A pályázó egyéni online felületén kialakított konszignációs listában kell bejelölni, hogy mely támogató terméke jelenik meg a benyújtott pályázatban.
Támogatói összesített különdíj:
A támogató cégek külön szavazatot adhatnak le az általuk legjobbnak ítélt pályázatra - a 3 kategóriából együttvéve, egy pályázatra. A legtöbb támogatói céges szavazatot kapó pályázó elnyeri a Támogatói összesített különdíjat: egy portréfotózást, melyet a LOSZ Elnöke ad át támogatóink nevében.
Közönségdíj:
A Szakmai Zsűri értékelését követően a pályaművek felkerülnek az evlakberendezoje.hu weboldalra, ahol sor kerül a közönségszavazásra. Közönségszavazáson a shortlistes pályázatok vesznek részt. A szavazatok összesítését a Lakberendezők Országos Szövetsége Felügyelő Bizottsága és Etikai Bizottsága felügyeli.
A „LOSZ Év Lakberendezője 2026 - Projekt” pályázat közönségdíjasa(i) elismerő Oklevelet kap(nak).
-
Ezt a közönségdíjas pályázó(k) LOSZ tag(ok), úgy egy év tagdíjmentességet élvez(nek). Akkor a nyertes csapat második tagja LOSZ tag és még hallgató, úgy egy éves tagdíjmentességet élvez, és tagsága a bizonyítvány megszerzésével válik teljes jogú LOSZ tagsággá.
-
Csak a közönségdíjas pályázó(k) külsős(ök) (a pályázati anyag leadásakor nem LOSZ tagsággal bíró személy(ek) és már rendelkezik(nek) szakirányú végzettséggel, úgy a Szövetség egy éves teljes jogú LOSZ tagságot ajánl fel.
-
A „LOSZ Év Lakberendezője 2026 - Projekt Közönségdíjasa” címet annak elnyerője(i) folyamatosan használhatja(ják), kiadványaiban feltüntetheti(k).
Lakberrendezők Országos Szövetsége